Az emberek, több ezer éves fejlődésüknek köszönhetően arra jutottak, hogy mindenük megvan, ugyanakkor eredményként valójában mégsincsen semmijük.
Ez azt jelenti, hogy az egyén útja zsákutcába torkollik. Másfelől a természet nem teremt semmilyen felesleges dolgot. Ha ilyen vagy olyan okból kifolyólag ezen az úton vagyunk, szükséges, hogy ezen legyünk. Egy kérdés felmerül: miért van erre szükség? Mi a következő szint, amivel szembenézünk?
Minden, amit mostanáig tettünk csak azért volt, hogy örömöt adjunk neki, megtöltsük, megvédjük a testünket, az anyagi létezésünket. Megpróbáltuk az életünket olyan kényelmessé, biztonságossá, örömtelivé tenni, amennyire csak lehet – mások életszínvonala fölé, vagy legalábbis mások életszínvonalára jutni. És most az emberi lények olyan fázishoz érkeztek, ahol az életnek nincs értelme. Kell lennie egy magasabb rendű értelemnek.
A természet olyan szintre emel minket, ahol bensőségesen kapcsolódunk egymáshoz és szavak nélkül kommunikálunk, ahogyan egy testben létezünk, úgy is mint kívül az egyéni testeinken. A gondolataim a te gondolataid; az én szívem a te szíved. Tehát az összes ember vágyai és az elméi egységgé egyesülnek: minden cél egy célba és minden gondolat egy gondolatba.
